Programok

Csoóri Sándor Alap 2019
2021. 01. 21., Csütörtök, 17:55

Csoóri Sándor Alap 2019
CSSP-E-TARGYALKOTO-SZ-2019-0037 számú pályázat

A pályázat anyagi fedezete biztosította a kitűzött célok megvalósítását.
Egyesületünk népi kismesterségekkel foglalkozó mestereinek több évtizedes szakmai tapasztalatára építve valósítottuk meg különböző korosztályok számára a hagyományaink megismertetését tudás és ismeretek átadásával. Ennek terepe a nagy látogatottságú rendezvények, a nyári napközis táborok, az iskolai szorgalmi időszakban megvalósított műhelyfoglalkozások voltak.

Csoóri Sándor Alap 2019
CSSP-E-TARGYALKOTO-SZ-2019-0037 számú pályázat


A programjainkon résztvevők pozitív visszajelzései, valamint a folytatásban bízó partnereink megerősítették tevékenységeink hasznosságát, időszerűségét, létjogosultságát.
A pályázat eszközfejlesztése révén elkészült többféle módon összeállítható műhelysátor, melynek fából készült oszlopai a szennai faragott tornácot idézik. Az aktuális installáció mesterség bemutatóknak lesz a helyszíne. Ezzel a sátorral megfelelünk az országos nagy látogatottságú szakmai rendezvények szigorú előírásainak.
A pályázat támogatásával az új honlapunk is elkészült, mely korszerű, az elvárásoknak megfelelő, mobilbarát.   www.somogyimesterek.hu

2019.09.21.-22. Kaposvár volt a házigazdája a Szellemi Kulturális Örökség Napjának, nyolc mesterünk tartott folyamatosan mesterségbemutatót.
A Covid-19 felülírta a terveket ezért időpont módosításokra volt szükség. 
A vírus miatt a nyári táborokra jelentkezők száma is változott, így csak két iskolában tudtuk megvalósítani a kézműves táborok műhelyfoglalkozásait. 2020.06.17.-06.25-ig 6 alkalommal a kaposvári Berzsenyi Dániel Tagiskolában; 2020.06.22.-06.26-ig 12 alkalommal a kaposvári Toldi Lakótelepi Tagiskolában.
A pályázat megvalósításának módosított határideje lehetővé tette, hogy 2020.09.08-tól 09.25-ig 73 alkalommal, a vírusra tekintettel kötelező szabályokat betartva megtarthassuk a műhelyfoglalkozásokat 12 helyszínen. (a Kodály Zoltán Központi Iskolában és tagiskoláiban: Benedek Elek Tagiskola, Berzsenyi Dániel Tagiskola, Gárdonyi Géza Tagiskola, Kinizsi Lakótelepi Tagiskola, Kisfaludy Utcai Tagiskola, Pécsi Utcai Tagiskola, II.Rákóczi Ferenc Tagiskola, Toldi Lakótelepi Tagiskola, Toponári Tagiskola, valamint a Klebelsberg Középiskolai Kollégiumban.
Összesítve, 17 mesterünk bevonásával, 11 féle mesterséget próbálhatott meg a legfogékonyabb általános és középiskolai korosztály (agyagozás, nemezelés, faragás, szövés-fonás, babakészítés, bőrművesség, kosárfonás, mézeskalácsdíszítés, tojásfestés, fajátékkészítés, csipkeverés). 
Összesítve, a foglalkozások száma 91 alkalom, a 2x8 fős, 2x1,5 órás csoportbeosztásokkal a tanulói létszám megközelítően 1500 fő volt.

Somogyi Hírlap
Utolsó módosítás: 2022. 06. 28. 14:41

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsomogyimesterek.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsomogyimesterek.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel